ŐZE LAJOS

Szegénysorsú családban született, Őze Lajos mészárosmester és Szabó Erzsébet főzőasszony gyermekeként. Szülővárosának mezőgazdasági technikumát végezte el 1949–1952 között, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1956-ban. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt. Markáns színészi egyénisége – fanyar humora, jellegzetesen egzaltált hanghordozása – elsősorban vígjátékokban és szatírákban érvényesült, de drámai szerepeit is rendkívüli hitelességgel, mély átéléssel formálta meg. Főszerepekben és jellemszerepekben egyaránt egyenletes teljesítményt nyújtott. Különösen emlékezetesek Shakespeare-drámákban játszott alakításai, de nagyban hozzájárult magyar szerzők színpadi műveinek sikerre vitelében is (például Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre). Kiváló versmondó volt, már életében legendássá vált „harca” Ady Az ős Kaján című versével: számtalanszor elmondta, de soha nem volt elégedett magával.

Első filmszerepeit az 1950-es évek második felében játszhatta el, de igazán foglalkoztatott filmszínész csak tíz évvel később lett, s élete utolsó két évtizedében több tévéjáték- és filmszerepet is eljátszhatott (például Virág elvtárs A tanú, Gyurica Miklós Az ötödik pecsét című filmekben). Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének főszerepét, de még a forgatási időszak alatt meghalt. Színművészi munkássága elismeréseképpen 1970-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1975-ben érdemes, 1984-ben pedig kiváló művész lett. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült. Szülővárosában, Szentesen nevét őrzi a városi mozi, továbbá egy budapesti művészeti iskola.